Orgoná ága, barack fa virága…..Neked mi jut eszedből erről a dallamról? Egyik kedves vásárlónknak nem csak az anyák napja, hanem a fermentálás is. Fogadjátok szeretettel ezt az anyák napja ihlette fermentált limonádé receptet!
Orgona a fermentált limonádéba?
Már régóta ki akartam próbálni ezt a receptet. Tavaly el is készítettem, csak akkor elkövettem azt a hibát, hogy nem szedegettem le egyesével a virágokat, hanem bennemaradt az orgona fás szára is. Utólag tudtam meg, hogy ez nem túl szerencsés, így önthettem ki a drága jó nedűt. Idén viszont időt nem sajnálva, kiválogattam az orgona bokraim legszebb orgonavirágjait és egyesével leszedtem a virágokat. Arra figyeltem, hogy a teljes virágot lecsípjem, hogy minden aroma megmaradjon.
Orgonás fermentált limonádé elkészítése
Ezt a frissítő italt egy évek óta jól bevált recept alapján készítettem. Jelenleg 2,5 literes fermentáló üvegem és 710 ml-es fermentáló üvegeim vannak, de az ilyen üdítők készítéséhez kifejezetten praktikus egy nagyobb méretű üveg is, mert nagyon gyorsan elfogynak. Most is úgy jártunk, hogy hiába spóroltunk vele, másnap már el is fogyott…
A receptet 2,5 literes fermentáló üveghez írtam le, de az arányok módosításával természetesen nagyobb edényben is elkészíthető.
Szívből ajánlom még Király Ági Egyszerűen Fermentálj című könyvét, amiből én is sok ihletet merítek, az 5 L-es fermentáló üveget, a 7,5 L-es fermentáló üveget, és a Fermentáló „inas” csomagot is, aminek szintén nagy hasznát veszem.
Fermentált orgonás limonádé recept hozzávalói
2,5 L-es Fermentáló üveg
3 L víz
2 Db Bio citrom
Fél-háromnegyed bögre kristálycukor
orgonavirág
Fermentált limonádé elkészítésének menete
-
A fermentáló üveget és a hozzá tartozó „fermentáló inast” alaposan elmosom, külön sterilizálás nem szükséges.
A vizet felforralom, majd egy bögrényit félreteszek – ezt később a fermentáló üveg tetejébe öntöm. A maradék forró vízhez hozzáadom a kristálycukrot, elkeverem, és hagyom teljesen kihűlni.
Az üvegbe beleteszem az elöblített orgonavirágot, hozzáadom a felkarikázott citromot (bio citrom esetén héjastul, egyébként hámozva), majd enyhén összenyomom, hogy levet eresszen.
Ezután ráöntöm a kihűlt cukros vizet úgy, hogy az üveg nyakánál maradjon kb. 2 cm szabad hely. Ráteszem a kupakot, majd a korábban félretett vizet a tető részébe öntöm – ez segít megvédeni az italt a nem kívánt baktériumoktól. Ezeknek a fermentáló üvegeknek az az előnye, hogy nem kell őket nyitogatni vagy „sziszegtetni”, mint a hagyományos befőttesüvegeket.
Tapasztalatom szerint a fermentált italok általában 3–4 nap után a legfinomabbak, de ez hőmérsékletfüggő. Hűvösebb időben több idő kellhet, meleg időben akár már 1–2 nap alatt is elkészülhet.
Amikor elérte a kívánt ízt, a kupakból kiöntöm a vizet, majd az italt átszűröm egy kancsóba vagy egy hűtőben könnyen tárolható üvegbe, és ott tartom fogyasztásig.
Milyen lett a fermentált orgonás limonádé?
Valami szenzációs! Minden csepp anyukámra emlékeztet! A diszkrét orgona íz remekül kiegészíti a fermetnált limonádé ízt. Egyszerűen imádom a fermentált üdítőket, limonádét. Az a legjobb, hogy bármilyen gyümölcsöt, fogyasztható virágot, fűszernövényt lehet hozzátenni és mindig valami új születik. A diszkrét orgonaíz különlegessé tette. Ezt az orgonás fermentált limonádé áprilisban 6 napig erjedt. Legközelebb lehet, hogy kipróbálom a kíváncsiság kedvéért, hogy milyen, ha még erjed 1 vagy 2 napot, de felbontás után másnap már el is fogyott, úgyhogy nagyon bejött a családnak.
Szeretnéd Te is kipróbálni ezeket a szuper fermentált recepteket?